A következőkben egy megtörtént esetet kísérünk végig, a károsult Tóth Attila. Pénzügyi szakember, évtizedeken át biztosításközvetítéssel foglalkozott, ma is MNB által felügyelt cége van, pénzügyileg messze az átlagos felhasználók fölötti képzettséggel, tudatossággal és tapasztalattal rendelkezik. Öt éve használja a Revolutot, ez alatt az öt év alatt 13 ezernél is több tranzakciója volt a Revolutnál. Kifejezetten szereti, sokkal jobbnak, kényelmesebbnek tartja, mint bármelyik más bankot, amelyikkel eddig dolga volt, a cége számláját is évek óta ott vezeti. Ma is használja a Revolutot, de pár dologban már óvatosabb.
Nem vádaskodni akar. Szeretné megérteni, miként esett csalók áldozatául. Szeretne tanulságokat levonni és ezáltal segíteni másoknak, hogy velük ugyanez ne fordulhasson elő.
És szeretné visszakapni a pénzét, amit elloptak tőle.
Gergely Péter és Homa Péter a BiztosDöntés.hu vezető szakértői. Gergely Péter korábban a Bankráció banki összehasonlító oldal egyik alapító-tulajdonosa volt, cégét később az Ingatlan.com vásárolta fel. Homa Péter a magyar piac talán legképzettebb bankkártya szakértője. Négyesben ültünk le, hogy átbeszéljük az esetet.
2023. január 31. este 7 óra
Tóth Attila megérkezik szokásos esti jógájára, átöltözik, bemelegít, a mobiltelefonját és az óráját a biztonság kedvéért nem hagyja az öltözőszekrényben, beviszi magával a jógaterembe a sporttáskájában. Az óra fél 8-kor kezdődik, este 9-re hazaér, még kicsit tesz-vesz, majd kezébe veszi a telefonját, és négy banki üzenetet lát: négy, egymást követő automata feltöltést a CIB-es bankszámlájáról a Revolut számlájára, egyenként 50 ezer forint értékben.
Attila régóta használja azt a kényelmi funkciót, hogy ha bizonyos összeg alá süllyed a revolutos egyenlege, akkor a CIB-es számlájáról automatikusan rátölt a Revolutra 50 ezer forintot. Most is ez történt, egymás után négyszer is – csakhogy ezúttal nem a saját kényelmét és gördülékeny vásárlásait segítette elő, hanem önhibáján kívül a kártyaadatait ellopó csalókat etette. Így történhetett, hogy míg ő a jógateremben gyakorolt, és elő se vette a bankkártyáját vagy a mobiltelefonját, az eredeti egyenlegénél is többet, nagyjából 800 ezer forintnak megfelelő pénzt apasztottak le a revolutos számlájáról.
további részletek: https://forbes.hu/penz/revolut-csalas-bankbiztonsag-kartya