Pénzügyek
Megújult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ingatlanadattára, amely részletes bontásban mutatja be a használt lakások négyzetméterárát: a települési (a fővárosban a kerületi) átlagárak mellett a városokban utcánként is közli az átlagos árakat.
A jövőre érkező eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát - hívta fel a figyelmet a Deloitte.
Az őszi adócsomagban már szerepelnek az eÁfa rendszerre vonatkozó rendelkezések, így biztosra vehető, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatásának megfelelően 2024. január 1-jétől, elindul és nyilvánosan is elérhetővé válik az éles eÁfa rendszer.
Az év végi ünnepi időszak hagyományosan a legerősebb kereskedelmi
szempontból, ilyenkor sokan vásárolnak online is. Mindez viszont veszélyeket
is rejt magában, hiszen a rossz szándékú csalók is lesben állnak, folyamatosan
finomítva, tökéletesítve a módszereiket.
A kiemelkedő érdeklődés miatt megháromszorozták a Falusi civil alap elnevezésű, a Magyar falu programban meghirdetett pályázat keretösszegét - közölték a pályázat eredményét ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.
A csok pluszt igénylő családok a kamattámogatott hitelnek köszönhetően 6,2-20,5 millió forinttal értékesebb ingatlant vásárolhatnak, mint egy ugyanakkora, kamatplafonos lakáshitellel - hívta fel a figyelmet az ingatlan.com és a money.hu elemzésében.
A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszere marad, de mellette megjelent az új kedvezménycsomag, a csok plusz, kizárólag házaspárok számára.. Ezt a nagyobb településeken élők is felvehetik, de a falvak lakói mindkét kedvezménnyel élhetnek.
A programról az Európai Bizottság és a GFM tulajdonosi joggyakorlásában álló Garantiqa Hitelgarancia Zrt. hétfőn kötött megállapodást Brüsszelben.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer, közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kommunikációs főosztálya.
Aktív, munkával töltött éveink végének közeledtével érdemes előre gondoskodnunk a nyugdíjról, amelyhez minden esetben előzetes adategyeztetés szükséges. Ennek célja, hogy a nyugdíj megállapításakor már olyan, általunk megismert és elfogadott információk álljanak a hivatal rendelkezésére, amelyek a nyugdíj összegének kiszámításához szükségesek.
Az ingyenes vagy a kedvezményes étkezést a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény minden esetben valamilyen szociális alapú feltételhez köti. Általánosságban elmondható, hogy ahogyan a gyerek nő, egyre inkább szűkül azoknak a köre, akiknek ingyen jár a menza. Például a nagycsaládosoknak óvodában és bölcsődében nem kell fizetni az étkezésért, addig általános - és középiskolában már igen.