A miniszter közlése szerint a deregulációs munkacsoporttal folyamatosan dolgoznak azon, hogy „leszámoljunk a felesleges bürokráciával és segítsük az emberek mindennapi életét”. Hozzátette, hogy újabb eredményekről fog még beszámolni.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a környező országok mindegyikében jelentős összeget kell fizetni a jogosítványért, és akadnak furcsaságok is bőven. Romániában például meg is lehet „vásárolni" a jogosítványt, ha a megfelelő összeget a kesztyűtartóba helyezzük. A horvát árak brutálisak, Ukrajnában bár olcsóbb, de körülményesebb a jogsi megszerzése. Arról is beszámoltunk már, hogy a korábbi tervek szerint is a 2024–2025-ös tanévtől volt meghirdetve az ingyen megszerezhető B kategóriás jogosítványt a középiskolások számára, ami jelenleg – feltéve, ha az összes vizsga, az egészségügyi, az elméleti és a gyakorlati is elsőre sikerül – 360-370 ezer forintba kerül.
Miért jó, ha minél fiatalabban szerzik meg a jogosítványt?Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) elnöke a Világgazdaságnak korábban azt mondta, hogy
miközben a 1990-es években jellemzően 17 évesen már megkezdték a jogosítvány megszerzését, ez mostanra kitolódott 25-30 évre.
„Az, hogy a gimnáziumi, illetve a szakképzői évek alatt elérhetővé válna egy ilyen kedvezmény, motivációt jelentene a fiataloknak, hogy mielőbb megszerezzék a vezetői engedélyt. Ez mindenki érdeke, az oktatóké is, hiszen jobb képességű, biztonságosabban vezető sofőrök kerülnének ki az utakra” – hívta fel a figyelmet. A B kategóriára jelentkezőknél az idén 20 százalékos visszaesés figyelhető meg. Az pedig évek óta tartó trend, hogy sokan csak az elméleti vizsgát teszik le, utána egyszerűen nem iratkoznak be a gyakorlati képzésre.
forrás: Világgazdaság
https://www.vg.hu/kozelet/2024/03/ingyenes-lesz-a-jogositvany-a-kozepiskolasoknak