Elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem virtuális stúdiója


Európában egyedülálló, és az egész világon ritkaságnak számító oktatási infrastruktúra jött létre a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet Mészáros utcai képzési helyszínén.



    Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón felidézte, hogy a technológiával két évvel ezelőtt találkozott a németországi Babelsberg Stúdióban, és kollégáival együtt elhatározta, hogy erre a technológiára épülő tudásközpontot Budapesten is szeretne megvalósítani. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a mozgókép gyártás területén kiemelt helyzetben van, hiszen Budapest ma - London után - Európa elsőszámú filmgyártó központja.

    A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a filmgyártás nagyon dinamikusan fejlődő iparág, ezért fontos cél volt, hogy az ágazatot és az oktatást összekapcsolják, és piacképes tudással rendelkező szakembereket képezzenek. Hozzáfűzte: a stúdió létrehozása az egyetem nemzetközi megítélését is jelentősen növelni fogja.
    "A Színház és Filmművészeti Egyetem az elsők között alkalmazza Európában ezt az új technológiát a felsőoktatásban, így az egyetem nemzetközi összehasonlításban is olyan versenyelőnyt biztosít hallgatói számára, amellyel azok a világ bármely pontján versenyképes tudással jelenhetnek meg a filmipar munkaerőpiacán" - emelte ki Sepsi Enikő, az egyetem rektora.
    A rektor a technológiát ismertetve elmondta, hogy a forgatás során a háttérben lévő LED-falon megjelenő táj vagy tér szervesen képes kapcsolódni a stúdió valós díszletelemeivel. "A számítógépes programok és szoftverek segítségével a LED-falon bármilyen helyszín megalkotható, így az operatőr-, valamint a látványtervező-képzés számára óriási lehetőséget biztosít, hogy új tereket hozzanak létre, de a rendezők és operatőrök számára is újfajta kihívást jelent, hogy ebben a világban alkothassanak" - fűzte hozzá.
    A rektor elmondta továbbá, hogy a szükséges stúdió és digitális eszközök beszerzésén, telepítésén túl a Digitális és gyakorlati oktatási infrastruktúra fejlesztése a Színház-és Filmművészeti Egyetemen című projekt célja új, gyakorlatorientált képzések kidolgozása, a hallgatók, dolgozók készségfejlesztése. "Ennek eleget is tett az egyetem, így ezáltal hallgatóink és oktatóink a munkaerőpiacon azonnal hasznosítható tudásra tehetnek szert."
    A rektor kiemelte, hogy a virtuális produkciós tudásközpont révén egy egyedülálló, a digitális oktatást támogató gyakorlati képzési helyszín jött létre, ahol a filmművészetet tanuló hallgatók az elérhető legfejlettebb technológián keresztül sajátíthatják el a projekt részeként kidolgozott digitális tananyagokat. "Ezeket a tananyagokat közzétettük a honlapon is, így minden hallgató és oktató számára hozzáférhetők, továbbá beépítettük a graduális képzéseinkbe, így ettől a szemesztertől kezdődően már használjuk a jelenlegi oktatás keretei között is" - emelte ki.
    A rektor azt is elmondta, hogy 2022 októbere és 2024 márciusa között százhúsz hallgató és munkatárs vett részt a képzésben, 20 oktató és hallgató a digitális infrastruktúra használatához kapcsolódó készségek fejlesztésére biztosított kurzuson, míg további 100 hallgató és intézményi dolgozó az intelligens szakosodást és a vállalkozói készségekhez kapcsolódó képzéseken szerezték meg a további munkájukhoz szükséges tudást. Az oktatásban részt vettek tengerentúli és európai szakemberek is, akik mesterkurzusokat tartottak a hallgatóknak, dolgozóknak, oktatóknak.
    A digitális eszközpark az egyetemen zajló zárt rendszerű elektronikus távolléti oktatást is támogatja.
    A projekt keretében 1,215 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az egyetem, amelyet az Európai Unió válságkezelő alapja, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (Recovery and Resilience Facility, RRF), valamint a magyar költségvetés biztosított.

forrás: MTI


2024-03-14 15:00