Minden, amit a Cégkapuról tudni érdemes


Évek óta kötelező minden vállalkozásnak és civil szervezetnek regisztrálni a Cégkapun. A cégkapu szolgáltatást az ügyfélkapu mintájára, azt kiegészítve hozták létre. A kettő különbsége, hogy az ügyfélkapu elsősorban magánszemélyekhez kapcsolódik, és csak személyükön keresztül azokhoz a cégekhez, amelyek ügyeit intézik, a cégkapu pedig a cégekhez ill. civil szervezetekhez kapcsolódik, ezek ügyeinek intézésére alkalmas.



 

Kinek és mikor kötelező a cégkapu regisztráció?

Az elektronikus  ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: e-ügyintézési tv.) 2018. január 1-től kötelezővé teszi a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és az azon történő fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít.

A Cégkapu létrejöttének célja, hogy megkönnyítse a gazdálkodók és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatfelvételt, kapcsolattartást, azaz az eddigiekben papíralapú kommunikáció – a feltételek rendelkezésre állása esetén – elektronikus úton történhet. A Cégkapu lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó minden érdekeltje egy helyen férjen hozzá a szervezet hivatalos levelezéséhez, ezen belül azonban a gazdálkodónak lehetősége van, hogy az egy „postaládába” érkező küldeményeket jogosultsághoz kösse, és adott küldemény kizárólag a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatársak által váljon elérhetővé.

 

Bejelentkezési határidő

 

Az újonnan alakult gazdálkodó szervezeteknek a nyilvántartásba vételt vagy (a nyilvántartásba vételre nem kötelezetteknek) létrejöttét követő nyolc napon belül.

A gazdálkodó szervezet – ha működéséhez jogszabály által rendszeresített nyilvántartásba vétele kötelező – a nyilvántartásba vételét megelőzően is igényelhet cégkaput.

2017. december 31-ig nem számíthat szankcióra a bejelentési kötelezettségét időben nem teljesítő gazdálkodó, azonban a türelmi idő lejárta után a mulasztó cégek hatósági ellenőrzéssel és felügyeleti eljárással is szembe nézhetnek.

 

Cégkapu vs. Ügyfélkapu

 

Az Ügyfélkapura magánszemélyek regisztrálnak, míg a cég képviselője – egy erre szolgáló NAV-os adatlapon – bejelenti azt, hogy kik (mely magánszemélyek) intézhetik – saját ügyfélkapujukon keresztül – a vállalat meghatározott ügyeit. Ezt az adatlapot az érintett felek aláírásával kell(ett) beadni a NAV-hoz.

2018. január 1-jétől már maguk a vállalkozások kötelesek az Ügyfélkapu mintájára létrehozott Cégkaput nyitni, ugyanakkor az nem fogja kiváltani az Ügyfélkaput, hanem kiegészíti azt.

A Cégkapu létrehozásának az alapfeltétele a cég képviselőjének ügyfélkapus regisztrációja. Amennyiben ez nincs meg, haladéktalanul pótolni kell.

 

Milyen üzenetek várhatóak a Cégkapura?

 

2018-tól többek között a közigazgatási szervek, az államigazgatási szervek, a helyi önkormányzatok, a végrehajtók és a közüzemi szolgáltatók kötelesek lesznek meghatározott esetekben az elektronikus ügyintézést biztosítani. Az ilyen formában intézhető ügyek köre kezdetben várhatóan még szűk skálán fog mozogni, azonban folyamatos bővülés prognosztizálható.


Kik kötelezettek Cégkapu nyitására?

 

gazdálkodó szervezetek, így a betéti társaságok, közkereseti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, nyilvános – és zártkörű részvénytársaságok, valamint az egyéni cégek, alapítványok, egyesületek stb. a kötelezettek.

 

Az egyéni vállalkozók nem nyithatnak Cégkaput.

 

Egyéni ügyvéd, valamint szabadalmi ügyvivő e tevékenysége során cégkaput is használhat. Ebben az esetben a gazdálkodó szervezet alatt az egyéni ügyvédet, valamint a szabadalmi ügyvivőt kell érteni, aki a regisztrációnál a saját nevében jár el.


Elvégezheti-e a regisztrációt a könyvviteli szolgáltató a cégvezető helyett?

 

A bejelentkezés csak az aláírásra jogosult képviselő Ügyfélkapuján végezhető el, így javasoljuk, hogy ezt minden ügyvezető önállóan végezze el.


A bejelentkezés folyamata

 

A regisztráció valóban egyszerű, és 2-3 percnél többet nem vesz igénybe, ezért ne halogassuk azt.

A honlap az alábbi címen érhető el: https://tarhely.gov.hu/ckp-regisztracio/kaulogin.html

Forrás: Zala megyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

TÁJÉKOZTATÓ A CÉGKAPU SZOLGÁLTATÁSRÓL - Birosag.hu

Változások a cégkapu ügyintézésben - 2021 - BLOG

Útmutató a civil szervezetek cégkapu regisztrációjához

Cégkapu regisztráció és beállítás - Tudástár - Nonprofit.hu

 

Utolsó frissítés: 2021.01.10.


2017-08-28 15:20