Karácsony Gergely: már tavaly megkezdődött a sebességmérő kamerák telepítése


A fővárosi önkormányzat tavaly, "a főpolgármesteri bejelentést követően haladéktalanul megkezdte" a fixen telepített, a traffiboxokkal ellentétben állandóan működő sebességmérő kamerák telepítését - olvasható a főpolgármester Facebook-oldalán. Bejegyzésében ugyanakkor megjegyezte: a sebességmérő kamerák a közlekedésbiztonság szempontjából jelentős szerepet játszanak, de az Árpád hídon történt "tragédiát a forgalommal szemben közlekedő gépjármű vezetője okozta".



Posztjában Karácsony Gergely azt írta: tavaly próbaként a Váci úton, a Duna Plaza mellett a korábban eltérő műszaki megoldással kihelyezett, majd megrongált sebességmérő kamerák kiváltása történt meg. Az új eszközök már egy korábban kiépített infrastruktúrára épültek rá, és azóta is élesben üzemelnek - fűzte hozzá.

Közölte: az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében az eredetileg tervezett 45 - egy-egy sáv mérésére alkalmas - kamera helyett 26 olyan modernebb sebességmérő kamerát telepítettek, amelyek összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni.
A rendőrséggel folyamatosan egyeztetve, a balesetveszély mértékét és a rendelkezésre álló infrastruktúra adottságait figyelembe véve választották ki a telepítés helyszíneit az önkormányzat munkatársai - jelezte a főpolgármester.
Bejegyzése szerint a sebességmérő kamerákat a mérésügyi hatóság hitelesítette, majd ezt követően helyezték üzembe a kamerákat, amelyek a rendőrségi KAFIR rendszer tesztkörnyezetében jelenleg is működnek.
A sikeres tesztüzemet és a fixen telepített sebességmérő kamerákat jelző közúti jelzőtáblák kiszerelését követően a következő hetekben valósul meg az, hogy éles üzemben immár bírságolja is a rendőrség a szabályszegő gépjárművek üzemben tartóit - közölte Karácsony Gergely, hozzátéve: "a bírságbevétel a rendőrség bevételét képezi", az üzemeltetés költségei a fővárosi önkormányzatot terhelik.
"A sebességmérő kamerák a közlekedésbiztonság szempontjából igen jelentős szerepet játszanak, azonban sajnálatos módon az Árpád hídon bekövetkezett tragédiát a forgalommal szemben közlekedő gépjármű vezetője okozta. Az ilyen rendkívüli esetekben a sebességmérő kamerák sem nyújtanak védelmet" - zárta bejegyzését a főpolgármester.

forrás: MTI


2024-07-04 19:58