Elkészült a Cziffra György életét bemutató dokumentumfilm


A Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm a Cziffra Fesztiválon debütál. A szervezők közleménye szerint az eddigi legátfogóbb, tudományos kutatásokon alapuló alkotás Petrovics Eszter rendezésében és forgatókönyve alapján, a Nemzeti Filmintézet támogatásával jött létre Cziffra születésének 100. évfordulója alkalmából.



    A film premierje március 13-án a Cziffra Fesztiválon lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, március 31-én pedig Zalaegerszegen vetítik - írják a szervezők.

    A közlemény szerint a film Balázs János zongoraművész kalauzolásával mutatja be a világhírű pianista művészi pályáját, kalandos életútját. A dokumentumfilmben a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságai is megszólalnak: Balogh Kálmán, Cyprien Katsaris, Michel Sogny, Pápai Erika, Vásáry Tamás, valamint a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla.
    "A virtuozitás, a spontaneitás, a nyitottság, a szabadság Cziffra előadói egyéniségét éppúgy jellemezte, mint életét és az emberekhez való viszonyát. Nagyon fontos volt számára Magyarország, itt vált művésszé, de a világsikert Párizs hozta meg számára." - idézik a közleményben Petrovics Eszter rendező, forgatókönyvírót.
    A film gyártója a Szupermodern Filmstúdió, rendezője és forgatókönyvírója Petrovics Eszter, producere Lajos Tamás, narrátora, szakértője és zeneszerzője Balázs János.

forrás: MTI


2023-03-10 20:46