Drágul a taxizás március elejétől


Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.



A taxirendelet módosítását - amely a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára - egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak.
    A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.
    A testület felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan - a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával - szabályozhassák a helyi önkormányzatok. Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat.
    Felkérték a főpolgármestert arra is, hogy kísérje figyelemmel a hatósági ár utolsó megállapítását követő költségváltozást, és ha ez meghaladja a 20 százalékot, tegyen javaslatot a közgyűlésnek a hatósági árnak - a változásnak megfelelő - módosítására.
    Továbbá a határozatban kérték: a Budapesti Közlekedési Központ segítségével gondoskodjon arról, hogy 2025-től a BudapestGo applikációban legyen lehetőség - valamennyi közvetítő és szervező vonatkozásában - taxirendelés leadására.
    Az elfogadott javaslatban azt írták, a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4, BKIK) tavaly december 12-én egységes javaslattal fordultak a fővárosi önkormányzathoz, amelyben két változatban fogalmazták meg a javaslataikat.
    Az egyik javaslat szerint a telefonon vagy online előzetesen megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000 forintról 2000 forintra emelkedett volna, amellett, hogy a többi díjtétel változatlan maradt volna. A másik - végül elfogadott javaslat - a tarifák 10 százalékos emeléséről szólt. Később a szervezetek újabb javaslatot fogalmaztak meg, amelyben az alapdíjat egységesen 1500 forintra, míg a többi díjtételt 10-10 százalékkal kezdeményezték emelni.
    A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágítanák, miközben sok esetben a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák - írták.
    Karácsony Gergely az előterjesztés szerint indokoltnak tartja az árszabályozás rugalmasabbá tételét a fogyasztók és a tisztességes taxisok érdekeinek védelme mellett.
    Az ártörvény alapján jelenleg vagy fix tarifát vagy maximált árat határozhat meg a közgyűlés, miközben más nagyvárosok, köztük Bécs példája azt mutatja, hogy a sávos (minimum- és maximumárat meghatározó) hatósági árszabályozás egyszerre biztosíthatja a nagyobb versenyt és kizárhatja a lefelé nivelláló szolgáltatási színvonalat. Ehhez a változtatáshoz ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében kezdeményezhet a fővárosi önkormányzat.
    A javaslatuk elfogadása esetén a most meghatározott hatósági árat középárként tekintenék, olyan módon, hogy attól felfelé és lefelé is 10 százalékkal lehetne eltérni - olvasható az előterjesztésben.
    Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az előterjesztés vitájában kiemelte, nem született konszenzus az előterjesztésről a taxis szervezetekkel, de nem akarták "sokáig húzni" a javaslatot, amely megteremti a majdani emelés lehetőségét is.
    Baranyi Krisztina (független) IX. kerületi polgármester felvetette, hogy érdemes lenne a taxis hatósági árat eltörölni, és a piacra bízni az árazást.
    Válaszában Karácsony Gergely azt mondta, a hatósági ár megszüntetése hosszabb távon - mivel különböző tőkeerejű társaságok vannak a piacon - a piaci verseny ellen hatna, ezért tesznek javaslatot a sávos szabályozásra, amely lehetővé teszi, de nem borítja fel a versenyt.
    Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy korábban a tarifakiigazításnál konszenzus volt a városvezetés és a taxisszervezetek között, de a főváros vezetése most - mint mondta - "rapid módon" akarja áttolni a döntést, amit a Fidesz-KDNP frakció nem tart helyesnek, és nem tud jó szívvel támogatni. Hangsúlyozta, törekedni kell a megegyezésre, a párbeszéd fenntartására, és konszenzusos javaslatot kellene a közgyűlés elé hozni, nem pedig "diktátumot".
    Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, VI. kerületi polgármester hozzászólásában azt hangsúlyozta, a közgyűlésnek az utasok, a fogyasztók érdekeit különösen védenie kell, ezért "nem konszenzusra, hanem kompromisszumra" van szükség a kérdésben. Megjegyezte, mára sok embernek luxussá vált a taxival utazás.
    Az előterjesztés vitájában szót kapott Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki arról beszélt, szeretnék, ha a kiállási díj az előterjesztésben szereplőnél 400 forinttal több, 1500 forint lenne. Mint mondta, egy taxis jelenleg 135 ezer forinttal többet költ üzemanyagra, mint az ársapkák idején, ezt kérik kompenzálni.
    A képviselők egyhangúlag döntöttek arról is, hogy pályázatot írnak ki üres lakások felújítására, ezzel hajléktalan emberek tartós, megfizethető lakhatását biztosítanák.
    A főváros a részvételi költségvetésből 50 millió forintot ad a pályázatra, ebből lakásonként legfeljebb ötmillió forintos támogatás használható fel. A projektben a pályázó szervezetek a kerületi önkormányzatokkal együtt újítják fel az üresen álló lakásokat, majd azokat bérbe adják a rászorulóknak.
    Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) a vitában kevesellte a lakásonkénti 5 millió forintot.

forrás: MTI - Fővárosi Közgyűlés

https://budapest.hu/Lapok/2023/egysegesen-tiz-szazalekkal-emelkedhetnek-a-taxizas-tarifai-budapesten.aspx


2023-01-25 17:48