Hogyan kontrollálhatjuk gépkocsink holtterét?


Holttérnek nevezünk minden olyan jármű körüli területet, amelyet a vezető sem előre tekintve, sem a tükrök segítségével nem képes észlelni. Annak a sofőrnek, aki nemcsak kanyarodás előtt pillant bele a visszapillantó tükörbe, hanem folyamatosan figyeli a körülötte közlekedőket, tudomása van a holtterében tartózkodó más járművekről, ezért megelőzheti a holttérből fakadó baleseteket. Az Autós Nagykoalíciónak emellett más tanácsai is vannak.



Az M0 gyorsforgalmi úton történt kamionbaleset kapcsán az Autós Nagykoalíció összeállítást adott ki a holttérrel kapcsolatos biztonsági tudnivalókról.
 
Felhívják a figyelmet: menet közben a holtteret nem vagyunk képesek emberi szervekkel észlelni, de ez csak egy adott pillanatra vonatkozik. Az a sofőr, aki menet közben folyamatosan szemmel tartja a forgalmi szituáció alakulását, a legtöbb holtterében tartózkodó más közlekedőről tudomással bír. Ez akkor lehetséges, ha útközben rendszeresen ellenőrizzük a forgalom alakulását úgy előttünk, mint a visszapillantó tükrökben.
 
Ellenkező esetben egy adott pillanatban sejtelmünk sincs, mi történik az autónk körül, és az ilyen körülmények között végrehajtott manőver ezért - adott esetben - ütközést, balesetet okozhat.

 

Ismerjük meg autónk holttereit!

Tudatosan is készülhetünk a holttérrel kapcsolatos veszélyek elhárítására, ha tisztában vagyunk a saját járművünkből nem belátható területeivel. Figyeljük meg menet közben, hogy az érkező autók – bár tudjuk, hogy ott vannak – mégsem láthatóak minden időpillanatban.

Az interneten is megtalálható rengeteg olyan magyarázó ábra, amelyek segítségével jó képet kapunk az egyes járműkategóriák holttereiről. Értelemszerűen minél nagyobb egy jármű, annál nagyobb holttérrel rendelkezik. Figyeljük meg, hogy egy nehéz-tehergépjármű esetében nem csak kétoldalt és hátul, hanem a jármű előtt is kialakul holttér!

 

Mit tehetünk az ilyen balesetek elkerülése érdekében?

Előfordulhat, hogy menet közben nem voltunk elég figyelmesek és egy manőver megkezdése előtt nem vagyunk tisztában azzal, hogy tartózkodik-e valaki, vagy valami azon a területen, ahová haladni szeretnénk. Ebben az esetben ne is kezdjünk bele a sávváltásba, vagy kanyarodásba, hanem a sebesség csökkentése mellett kezdjük el akár több szemszögből is vizsgálni a holtteret! Néhány másodperc alatt pontosan felmérhetjük a környezetünket és a veszélyhelyzet elkerülhető.

 

A korszerű járművek is segítenek

Néhány éve csaknem minden modellhez elérhetők a holttér-felügyeleti rendszerek. Ezek az asszisztens berendezések radarok segítségével ellenőrzik a mögöttes-oldalsó forgalmat és akadály esetétén fény-, illetve hangjelzéssel, vagy akár aktív kormányzással is segítenek felhívni a vezető figyelmét a veszélyre, illetve elhárítani az ütközést.

 

Járművásárláskor, legyen az új- vagy használt autó, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni.

 

Forrás: utinform.hu

https://www.utinform.hu/hu/news/fokuszban-a-holtter


2022-10-31 03:06