Itt az előszezon, több vonat jár Budapestről a Balatonra


A MÁV-Start már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatokat: mától (hétfőtől) a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között, írja az MTI.



Az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg a vonatok.

Közvetlenül elérhetővé válik Budapestről Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep és Máriaszőlőtelep.

Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton már az előszezonban is étkezőkocsival várja a vasúttársaság.

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig a villamosítás miatt szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszok viszik az utasokat.

Korábban írtuk, hogy több mint félmilliárd forintért újítottak fel két balatoni vasúti megállóhelyet, de a vonatok többsége csak átrobogott rajtuk. Aki Máriahullámtelepről vagy Máriaszőlőtelepről szeretett volna eljutni Budapest felé, annak csak egyetlen lehetősége volt 4:51-kor, Nagykanizsa vagy Keszthely felé a háromnegyed hetes vagy az egy órával későbbi járat után nem volt több vonat. Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere ezért a MÁV-hoz fordult.

MTI


2021-05-17 18:13