Óvatosan a készpénzes fizetéssel, szórja a bírságokat a NAV


Sok vállalkozás nincs tisztában vele, de a készpénzes fizetésre vonatkozóan több korlátozó szabályozás is érvényben van, amelyek megsértésért az adóhatóság az elmúlt két évben egymilliárd forint értékű bírságot osztott ki.



A NAV ellenőrei több mint félezer esetben tártak fel hiányosságot vagy szabálytalanságot a cégek és vállalkozók készpénzzel történő fizetésének ellenőrzésekor, amely során 2013-ben és 2014 –ben több mint 1,05 milliárd forint mulasztási bírság kiszabására tettek javaslatot, ami esetenként átlagosan mintegy kétmillió forintos büntetést jelent – írja a Napi.hu. A legtöbb esetben a jogszabály ismeretének hiánya, illetve figyelmetlenség vezetett a szabálysértéshez.

Az egyik ilyen korlátozás, hogy az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemély vagy jogi személy – ideértve az egyéni vállalkozót is – egy másik áfaalannyal kötött szerződés során egy naptári hónapban legfeljebb 1,5 millió forint összegben teljesíthet készpénzszolgáltatást. A másik szabályozás pedig a bejelentési kötelezettség. Ez azt jelenti, hogy a készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül az állami adóhatósághoz a vevő cégnek, tehát a szolgáltatás igénybe vevőjének be kell jelentenie a kétmillió forintot meghaladó készpénzes fizetést. Mindkét vonatkozó szabály a termékértékesítéshez, illetve szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódik.

Teljes cikk


2015-05-13 21:59