Civilek figyelem! Márciusig kötelező az alapszabály-módosítás


Az új Ptk. nem csak a gazdasági társaságok számára hozott rengeteg változást, de a Magyarországon működő, több mint 65.000 nonprofit szervezetnek is. A szakszervezeteknek, egyesületeknek és alapítványoknak is kötelező végrehajtani számos módosítást az alapszabályban. Ráadásul, a Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a jogi személy szabályaitól el lehet térni, náluk is komoly aggályokat vet fel és néhány esetben akár a mindennapi működésüket is akadályozhatja – véli a Szecskay Ügyvédi Iroda.



A Ptk. átmeneti rendelkezéseinek a jogi személyekre vonatkozó szabályait nem csak a gazdasági társaságokra kell alkalmazni, hanem a szakszervezetekre, szövetkezetekre, egyesületekre, és alapítványokra is. Már bejegyzett egyesület köteles az alapszabály összes olyan rendelkezését módosítani, amelyek nem felelnek meg az új Ptk. szabályainak. Egyesület vagy alapítvány 2016. március 15. után csak a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat szerint és a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhet. A Statisztikai Hivatal legfrissebb adata sajnos 2012-es; az alapján kiderül, hogy ez a szabályozás több mint 65ezer nonprofit szervezetet (többek között; egyesület, szakszervezet, alapítvány) érint. Szintén a KSH legújabb adata szerint a teljes nonprofit szektor bevétele több mint 1256 milliárd forint.

Teljes cikk a VG.hu-n


2014-10-17 01:08