Június 11-éig lehet szavazni a Budapesti Lakógyűlésen – már online is igényelhető a szükséges kód           

Már több mint egymillió budapestihez megérkeztek azok a névre szóló levelek, amelyekben az első Budapesti Lakógyűlés szavazásához szükséges egyéni azonosítók szerepelnek. Mostantól a lakogyules.budapest.hu oldalon azok is lekérdezhetik egyéni azonosító kódjukat, akik valamiért nem kapták meg a levelüket.


Az eddigi visszajelzések alapján meglehetősen pontos a kézbesítés, mégis előfordulhat, hogy valaki nem kapta meg ezt a névre szóló levelet, ezért a Fővárosi Önkormányzat létrehozta az online kódigénylés lehetőségét, ahol a lakogyules.budapest.hu oldalon lakcímkártya segítségével lehet megkapni a szavazáshoz szükséges egyéni azonosítót, amelyeket a hivatal munkatársai három munkanapon belül el is juttatnak - tudatta az őnkormányzat közleményében.

A Budapesti Lakógyűlés célja, hogy konkrét, ezúttal közlekedést érintő kérdésekben közvetlenül a budapestiek dönthessenek. A szavazáson részt vehet minden budapesti lakcímmel és tartózkodási címmel rendelkező, 14 év feletti polgár. Szavazni május elejétől június 11-ig lehet majd. Védjük meg Budapestet!

Részletek és szavazás: lakogyules.budapest.hu

2023.06.05 18:40