Archívum - Kert és ház


Felfüggeszti a fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében ideiglenesen leállítja a villamos energia fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is, az ügyfeleket pedig arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását – közölte a társaság.


Két hónappal tovább érvényesek a rezsiutalványok

Még kétmilliárd forintnyi rezsiutalványt nem váltottak be, a kormány inkább meghosszabbította a felhasználási határidőt.


Március 31-ig lehetséges a rezsiutalványok beváltása

Hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán. Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodájában használhatják fel a rezsiutalványt.


Október 16-án indul az agrártámogatások előlegfizetése

Október 16-án indul a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül a mezőgazdasági termelőknek nyújtott agrártámogatások előlegfizetése, amely idén 240 milliárd forintot tesz ki - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.


Elérhetők a lakástámogatási tájékoztatók a Pénzügyminisztérium honlapján

Már elérhető a Pénzügyminisztérium (PM) honlapján a lakáscélú állami támogatásokról szóló összes tájékoztató, amelyek a családvédelmi akcióterv keretében júliusban életbe lépett legújabb, kedvező változásokat is tartalmazzák - közölte a PM kedden az MTI-vel. 


Módosul a konvektorcsere pályázatok benyújtásának időpontja - május 22. az új dátum

A tervezettnél két nappal később, május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, a módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának zavartalansága érdekében döntött.


Közzétették a falusi csok támogatott településeinek listáját

Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok).


Visszaélnek az Elmű-Émász nevével

Csalókra figyelmeztet az Elmű-Émász, bejelentést kaptak arról, hogy a nevükben keresik fel az ügyfeleket ismeretlen személyek "adatgyűjtés" címén.


Idén is kikapcsolási moratóriumot vállal az ünnepi időszakban a Nemzeti Közművek

Háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a lakossági áram- és földgázszolgáltatásra az ünnepek alatt 2018. december 17. és 2019. január 6. között - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. 


Decembertől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt

December 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a támogatott kamatozású 10 millió forintos hitelt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.