Archívum - Határidő


Március 31-éig jelentkezh​etnek felülvizsg​álatra a rokantnyug​díjasok

Alig két hét áll rendelkezésre arra, hogy komplex felülvizsgálatra jelentkezzen be az a közel 100 ezer korábbi rokkantnyugdíjas, illetve rendszeres szociális járadékban részesülő, aki a tavalyi átalakítások miatt az idén már nem feltétlenül jogosult ellátásra.


Március elsejéig kell a kötelező kamarai regisztrációt kezdeményezni

A tavaly novemberben elfogadott gazdasági kamarákról szóló törvény módosítása alapján 2012. március elsejéig kell a gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak kezdeményezniük a területi kereskedelmi és iparkamaránál a regisztrációt, és március 31-ig kell megfizetni az 5 ezer forint kamarai hozzájárulást.


Február 27-ig kell beadniuk adóbevallásukat a vállalkozóknak

Jövő hétfőig nyújthatják be adóbevallásukat a vállalkozási tevékenységet folytató vagy az általános forgalmi adó körbe tartozó magánszemélyek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


December 20-ig lehet eva-t választani, vagy kijelentkezni abból

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól.


Januártól a vasút teljes területén tilos a dohányzás

Januártól a MÁV teljes területén tilos lesz a dohányzás, azaz a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton - közölte a vasúttársaság pénteken.


December 20-áig lehet eva-t választani, vagy kijelentkezni abból

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 1. és 20. között választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve ekkor lehet kijelentkezni is az eva alól.


Januári adózási határidők

Decemberi adózási határidők

Augusztusi adózási határidők

Személyi jövedelemadó bevallások benyújtási határideje 2010. május 20. - tudnivalók