Jön a kötelező jogosítványcsere


2033-ig az unió valamennyi tagországában már új formátumú vezetői engedélyeket kell kiállítani. A folyamat 2013 óta tart, de az 1965 és 1970 között született sofőröknek jövő januárig el kell intézni a cserét.



A határozat számos feltételt, illetve határidőt tartalmaz, de a lényeg az, hogy az előirányzat szerint 2033-ra már nem lesz érvényben régi formátumú vezetői engedély, a cserét folyamatosan, hullámokban kell végrehajtani. A dokumentum szerint a hatóságok által könnyebben felismerhető és gyorsabb ügyintézést lehetővé tevő jogosítványokat kell kiadni. A cserén egyébként már rengeteg magyar sofőr áteshetett, ugyanis 2013. január 19. után csak új formátumú jogosítvány adható ki, viszont a régebbieket nem kell a határidőig lecserélni. A határozat szerint a legsürgősebb dolguk ezzel kapcsolatban azoknak vannak, akik 1965 és 1970 között születtek, nekik 2024. január 19-ig kell befejezniük a jogsicserét. Az 1953 előtt születettek, függetlenül a jogosítvány kiállításának időpontjától és formátumától, 2033. január 19-ig ráérnek ezzel foglalkozni.

forrás: nyomtassteis.hu - penzcentrum.hu
https://www.nyomtassteis.hu/megjelent-a-nyomtass-te-is-332/


2023-11-30 17:44