NNK: Magyarországon jó a csapvíz minősége


Magyarországon a sajtóhírekkel ellentétben jó a csapvíz minősége - jelentette ki Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés szakértője.



A szakértő az M1 aktuális csatornán elmondta: a tavalyi vizsgálatok is megerősítették, hogy Magyarország legtöbb településén immár évek óta kiváló minőségű és biztonságosan fogyasztható az ivóvíz.

Emlékeztetett arra, hogy korábban több száz településen okozott problémát az ivóvíz arzéntartalma, amely az ivóvízminőség-javító programnak köszönhetően már csak tíz településen haladja meg a határértéket.


"Mérgező vízről ebben az esetben sem lehet beszélni" - hangsúlyozta Vargha Márta, jelezve, hogy az ivóvízben lévő arzén koncentrációja csak több évtizedes fogyasztás után okozhat egészségi problémákat, növelheti egyes rákos megbetegedések kockázatát.
Közlése szerint "az ólom nem teljes településekre kiterjedő problémát jelent", hanem egy-egy - főként azok a nagyobb városok belső városmagjaiban, a második világháború előtt épült - ház lehet érintett, ahol ólomból készültek a vízvezetékcsövek. A rekonstrukcióknak és csőcseréknek köszönhetően ezen épületeknek száma is folyamatosan csökken - mondta.
Azokra a szerdai sajtóhírekre, amelyek szerint az ország egyes településein mérgező lehet a csapvíz, Vargha Márta úgy reagált: "természetesen szó sincs arról, hogy bárhol mérgező lenne a csapvíz".


Beszámolt arról is, hogy az NNK honlapján elérhető egy ólomkockázati térkép, amelyben akár épülettömbökre is lehet keresni.
Azt mondta, az sem jelent mérgező szintet, ha ólomcső található a hálózatban, de az ólom kisgyermekeknél, magzatoknál kedvezőtlenül befolyásolhatja a szellemi fejlődést. Egyéb tekintetben a hazai ivóvíz megfelelő minőségű - rögzítette a szakértő.

(MTI)


2022-11-09 19:11