Márciustól felgyorsul a civil szervezetek nyilvántartásba vétele


A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények ma hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák - közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.



Március 1-jétől a sportegyesületek is kérhetik bejegyzésüket egyszerűsített elektronikus eljárásban, mintaokirat használatával. Ugyancsak az eljárások gyorsítását szolgálja az az előírás, amely szerint az általános, nem mintaokirattal, hanem egyedi létesítő okirattal alakuló szervezet bejegyzésére irányuló eljárásban csak egyszer írhat elő hiánypótlást a bíróság, és ekkor a kérelem valamennyi hiányosságát meg kell jelölnie.

Az ügyésznek megszűnik az általános törvényességi ellenőrzési jogköre, az egyesületek és alapítványok nyilvántartásba vételi és változásbejegyzési eljárásában nem illeti meg az ügyészt önálló fellebbezési jog a bíróság határozatával szemben - ismertette a szóvivő.

A jogalkotó megváltoztatta azt a korábbi szabályozást, amely szerint a civil szervezeteknek ez év március 15-ig kellett volna összehangolniuk létesítő okiratukat az új Ptk.-val. A módosítás szerint ez a kötelezettség immár konkrét határidő nélkül a soron következő okirat-módosítással teljesíthető.

Március 27-én 14 órától a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma civil napot tart a bíróság Nádor utcai épületben, ahol civil csoportjának munkatársai tájékoztatást adnak a civil szervezeteket érintő aktuális jogszabályváltozásokról, felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra és válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

MTI


2017-03-02 09:32