Felvették a gyereket? Ezt kell tudni a családi pótlékról


Hiába tanul tovább a gyerek, az érettségit követően már nem jár családi pótlék utána. Ugyanakkor, ha testvérei is vannak, a családi pótlék összegének megállapításakor figyelembe veszik, ezt viszont külön kell kérnie a szülőnek. Érdemes az egyetemi, főiskolai beiratkozások után közvetlenül, még szeptemberben kérni a gyermek beszámítását, így ugyanis a nyári hónapokra visszamenőleg is magasabb összeg jár a testvérek után. 



Hatalmas összegeket emészt fel a családi költségvetésből a gyermek továbbtanulása, a diploma megszerzése pedigmilliókba is kerülhet, ugyanakkor az érettségit követően már nem jár családi pótlék a gyermek után. Erről a szülők már júliusban meg is kapták az értesítést a kormányhivataltól. A családi pótlék ugyanis csak a tanév végéig, azaz június végéig járt, tehát júliustól már nem. A jogszabály szerint ugyanis a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20.  - sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét. (A részletes szabályok itt találhatóak.) 

 

Teljes cikk


2015-08-30 22:21