Ezért büntet az új traffipax


A napokban jelentette be a rendőrség, hogy újfajta traffipaxokat tesztelnek, illetve használ majd (véglegesen márciustól). A különleges eszközök – összesen 160 darab – a gyorshajtásnál sokkal több közlekedési szabálysértést is lebuktatnak majd, mutatjuk, konkrétan melyeket. 



Új közlekedési ellenőrzési rendszert tesztel a rendőrség februárban, az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, további mintegy 130 fix kamerát pedig az év végéig telepítenek.

A februári tesztüzem idején még nem kell számítaniuk az autósoknak arra, hogy az új kamerával mért sebességtúllépés esetén bírságolják őket, ugyanakkor a régi készülékeket is használja még a hatóság, és az azokkal mért sebességtúllépésnél büntetnek. Az új kamerákat márciustól használják véglegesen – figyelmeztet a betartandó szabályokra a penzcentrum.hu.

Az autósoknak van mitől tartaniuk, az egyenként 5,7 millió forint értékű új eszközök az alábbi közlekedés helyzeteket látják majd:

- gyorshajtás;

- tilos jelzésen (piros lámpán, sárga lámpán, vasúti átjárón) áthajtás;

- záróvonal átlépése;

- buszsáv használata;

- kötelező haladási iránnyal szembeni közlekedés;

- ha nincs használva a biztonsági öv;

- ha lejárt a műszaki;

- ha nincs érvényes kötelező biztosítás;

- ha körözött a kocsi.

A rendőrség honlapja szerint 2016 elejétől már csak elvétve találni majd olyan kritikus közúti csomópontot az országban, ahol egy szabályszegés rejtve marad a rendőrség figyelő kameraszemei elől. Azt remélik, hogy a rendszer hatására jelentősen csökkenni fog a közlekedéshez kapcsolódó személyi sérülések, halálesetek száma, gazdasági károk mértéke.

 

 


2015-02-26 23:35