Országos vastagbélrák-szűrési program indul jövőre


Országos program lesz a vastagbélrák-szűrés. Arra lehet számítani, hogy megugrik majd a felfedezett esetek száma, és nagyobb lesz a korai stádiumban lévő, gyógyítható betegek aránya.



Dr. Bodoky György, a Magyar Onkológiai Szövetség tiszteletbeli elnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: évente újonnan 10 ezer vastagbél-daganatos diagnózis állítanak fel, ebből 5 ezer beteget elveszítünk. Bár az országos szűrés felállításával az ilyen megbetegedések száma nem fog csökkenni, de a gyógyíthatósága mindenképp nőni fog, több ezer ember lesz megmenthető évente.

Hozzátette: az ilyen típusú megbetegedéseknél az a legnagyobb probléma, hogy későn ismerik fel, és a sebészi beavatkozás már nem lehetséges.

Mint mondta: a kormányzati tervek szerint a székletben kimutatható vért vizsgálják majd a szűréseken. Ezt követően ha eltérést találnak, akkor egy tükrözést végeznek el, ami már a terápia része.

Teljes cikk


2014-11-25 17:37