A devizahitelesek feladatai, hogy megkapják a banki visszatérítést


Tevékenyen részt kell venniük az elszámolási folyamatban a devizahiteleseknek ahhoz, hogy az számukra pozitív eredménnyel záruljon - hívja fel a figyelmet a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesülete. A szervezet 5 pontban foglalta össze a legfontosabb teendőket, és országos tájékoztató és infóvonalat is indított az érdeklődők számára.



Ha azt szeretnék, hogy az elszámoltatás a részükre pozitív eredménnyel záruljon senki nem ülhet a babérjain, várva, hogy az elszámolás magától megtörténjen. Kemény ügyintézésre számíthatnak, amelyben aktívan részt kell venniük, és még így sem lesz garantált a siker arra, hogy az elszámolás pozitívan fog lezárulni részükre. Az már biztos, hogy az elszámolás nem lesz tökéletes, a végeredmény csak ritkán lesz teljesen pontos, és a visszajáró összeg legfeljebb csak becsléssel lesz megállapítható, a legjobb esetben 5%-os hibahatáron belül.

Az elszámolást az teszi bonyolulttá, hogy a hitelszerződések esetében valamilyen változás csaknem minden esetben bekövetkezett a futamidő alatt. Egy kommunikáció kezdődik a bank, illetve az ügyfél között. Ezzel kapcsolatban az ügyfeleknek az alábbi feladatai lesznek és alábbi lépések megtételét javasoljuk:

  1. Vegye fel a kapcsolatot pénzintézetével, tegyen jognyilatkozatot megfelelő formában. Jelentse be igényét az elszámolásra. Ennek során tisztázza személyes adatait. A hitelszerződést azonosítsa be konkrét adatokkal, lakcímét pontosítsa. Jelezze, milyen státuszban kéri az elszámoltatást (adós, adóstárs, kezes). Ezt azért szükséges tisztázni, mert van, amikor nem az adós fizeti a törlesztő részleteket, más valaki áll helyt az adós helyett. Ezért jobb tisztázni a bank álláspontját. Jelezze, hogy Ön szeretné a visszatérítést az adós helyett. Rendkívül sok vitára kell majd számítani. Mindenkinek biztosítani kell jogait. Igazolni kell, hogy a befizetéseket saját maga eszközölte. Ebben az esetben a bank egy esetleges polgári igény bejelentéséig zárolni fogja a visszatérítendő összeget.

2014-10-16 22:56