Mérgező-e a reszelt citromhéj?


Mivel mosással nem lehet a héjból a felszívódott növényvédő szert eltávolítani, semmiképen nem javasolt a kezelt citrom vagy narancs héjának élelmezési célú felhasználása. Ugyanakkor már hazánkban is forgalmaznak vegyszermentes citromféléket - hívja fel a figyelmet honlapján Bálint gazda.



Köztudott, hogy a déligyümölcsöket zölden vagy éretlen állapotban szüretelik, úgy csomagolják, és hosszú utat tesznek meg a gyümölcsök, míg a fogyasztók asztalára kerülnek. A szállítás gyakran több hétig is elhúzódik. Szállítás alatt a gyümölcsök nagy tömegben, szorosan egymás mellett helyezkednek el a tároló kapacitás minél jobb kihasználása érdekében. A leszedett gyümölcsök élő anyagok, magas a víztartalmúk, lélegeznek, így a tárolás alatt is párologtatnak.

A citrusfélék tárolási-betegségeinek fellépését, azaz romlását serkenti az árú körüli levegő magas páratartalma, és a hűtés nélküli körülmények.

A nagyarányú romlást megelőzendő a fákról szüretelt gyümölcsöket gombaölő és baktériumokat is ölő vegyszerekkel és növényvédő szerekkel kezelik. Az oldatot permetezéssel vagy gyakrabban az oldatban történő áztatással viszik fel a gyümölcsök héjára. A súlyveszteséget okozó párologtatás csökkentésére pedig viaszréteggel vonják be a gyümölcsök héját. Általában a viaszban fürdetést a vegyszerekkel együtt alkalmazzák.

Milyen kémiai anyagokkal kezelik a gyümölcsöket?

A szakirodalom valamint a hazánkban forgalmazott déligyümölcsök csomagolásán olvasható információk szerint két klasszikus gombaölő szert alkalmaznak leggyakrabban erre a kezelésre: az imazalil és a prokloráz hatóanyagúakat. Mindkettő felszívódó hatású, a növény szövetébe, a gyümölcs héjának mélyebb rétegébe mozogva ölik meg az útjukba kerülő gombákat.

A biztos hatás érdekében még szoktak ortofenil-fenol-t (E 231) és/ vagy tiobendazol-t (E233) is adagolni az oldathoz. Ezek a vegyületek a romlást okozó gombák mellett a baktériumok ellen is hatnak. Jellemző rájuk, hogy csak a terméshéj felszínén tapadnak meg. Besorolásuk kicsit kaotikus jelenleg: bár az Európai unió 2003-ban átsorolta őket rendeletileg a növényvédő szerekhez, de növényvédő szerként azóta sincsenek nyilvántartva.

A felsorolt növényvédő szerek alkalmazása a leszüretelt déligyümölcsök esetében engedélyezett, de a forgalmazónak kötelezően fel kell tüntetni a kezelést a gyümölcs csomagolásán. Európai unió déligyümölcsöt termelő országai is alkalmazzák ezen kezeléseket.

 

Teljes cikk


2014-07-18 21:02